Egyházaink

Kissolymosi Unitárius Egyház

A középkorban a közösség katolikus vallású volt, a reformáció hatására azonban a lakosság nagyrésze áttért az unitárius hitre, így a középkori templom is az unitárius egyház tulajdonába került. Az első unitárius fatemplom az 1600- as években épült, miután a korábbi templomot lebontották. Jelenleg Kissolymos területén nincs középkori épület, de a 17.- 18. századi adatok alapján több templomot is számon tartottak, közöttük egy Csonkatemplomot is, amelyet már az 1600- as évek közepén nem használtak a hívek. Emléke a helynevekben maradt meg, ilyen a Csonkaházdűlőnek nevezett hely is, amely napjainkban temető, itt nyugszik Augusztinovics Pál, a kissolymosi iskola alapítója.

Unitárius lelkész: Lőrinczi Levente

https://www.facebook.com/profile.php?id=100063871966840

Kissolymosi Református Egyház

A mai református templom 1784-ben épült, 96 m2- és alapterületen a hajdani parókia épület anyagából. Az építkezést Gyulai József gróf támogatta jelentős összegű adományokkal. A templomot  1834- ben földrengés majd 1840- ben tűzvész rombolta, a károkat kijavították, 1784- ben készült márvány szószéke ma is látható. Az 1848- ban befejezett szürke, kazettás mennyezet Pap István munkáját dicséri. A toronynak csupán az alapját készítették el,  1880- ban különálló, fából készült haranglábat emeltek, ez a  templomtól távol, a régi temető mellett áll.

Református lelkész: Kincses Kálmán